Kedves Olvasóim! Egy hete egy mondattal indult a történet és aztán hihetetlen, kalandos utat bejárva megszületett A “BECSÜLETES” ÜGYVÉD című írás. Ezt olvashatjátok az alábbiakban, mint Első Közös Munkánkat! TI ÍRTÁTOK!

A “BECSÜLETES”
ÜGYVÉD

A Jégbüfé előtt a fekete összes árnyalatába öltözve állt dr. Zakariás Dóra, egy fagylalt maradványával kezében türelmetlenül nézte, jön- e már a 7- es busz, mert időre ment Dr. Szabó Szilveszterhez a neves ügyvédhez. Amint a buszt várta akkor döbbent rá, hogy a legfontosabb papírt otthon hagyta. Hátha nem is kell – gondolta. Egy magas, szőke középkorú férfi lépett mellé, megérintette a vállat és megkérdezte tőle:

– Elnézést, hogy megszólítom, de mintha ismerném, Dóra, ugye?

Az érintés váratlanul érte, és amikor megpördült a sarkán, elhűlt a látványtól. Ahogy belenézett az ismerős, rég nem látott barna szemekbe, elfelejtett megszólalni is. Gondolataiban végigzúdult sok, régen eltemetett pillanat, érzés.

– Utoljára a Táncsicsban láttam Önt, azon a bizonyos eseményen, emlékszik rá?

Persze, hogy emlékezett, bár tudta volna feledni. Azt a pillantást, azt a csókot, azt az éjszakát, mindent.

A fagylalt apránként olvadni kezdett, oroszkrém- pettyekkel színezve körülöttük a járdát. A férfi egy zsebkendőt nyújtott, amivel megtörölte a kezét és eltette. Dóra szíve nagyot dobbant, pont most kell találkoznia Péterrel, amikor… Befutott a busz és gondolkodás nélkül felugrott rá, faképnél hagyva a férfit. Pedig legszívesebben…

Negyedórával később ott állt a ház előtt, és megnyomta az ügyvédi iroda csengőjét. A csengő meg sem szólalt. Hirtelen azt sem tudta, mit csináljon.

– Mi lesz már, feljönne?!- hallott egy érces férfihangot.

Egy csikorgó gumikkal kanyarodó autó fordult be az utcasarakon és erőteljesen fékezett a villa előtt. Péter! – villant a felismerés Dórában és szinte bemenekült az épületbe. Tétován, lassú léptekkel mit sem sejtve elindult a lépcsőn felfelé, jól megnézett minden ajtót, mint, aki rosszat sejt és előtte mindenre emlékezni akar. Az ügyvédi iroda ajtaja nyitva volt, egy elegáns nő állt ott és szótlanul, fagyott mosollyal mutatta az utat. Belépett az ügyvéd ámulatba ejtő, nagystílű szobájába. Összeszedte magát, nagy levegőt vett, és azt mondta:

–  Doktor Zakariás Dóra vagyok, jogász. És van egy kis problémám. Remélem tud segíteni.

–  Hallgatom, hölgyem…

Az őszes hajú úr karjával a zöld bársony kárpitú fotel felé intett. Fura illat csapta meg Dóra orrát. Ismerős illat.

– Megöltem a férjem…véletlen baleset volt.

Dr. Szabó Szilveszter felvonta a szemöldökét, pillanatra megtorpant.

– Ön jogász, Dóra?

– Igen. Környezetvédelem. Tanított engem annak idején, az egyetemen. Nem tudtam kihez forduljak. Ön volt az első gondolatom.

Az ügyvéd aprókat bólogatott, visszament íróasztala mögé, egy töltőtollat vett elő, lecsavarta a kupakot és írt valamit egy papírra.

– Először is foglaljon helyet és nyugodjon meg Dóra- mondta az ügyvéd. Hozok egy pohár vizet, aztán átbeszéljük a történteket.

Dóra fejében, a kétségbeesése mellett, kavarogtak a gondolatok. A férje véletlen halála, Péter felbukkanása, egyformán hihetetlennek tűntek. Biztos csak álmodom, és mindjárt felébredek gondolta, de az ügyvéd megérkezett a vízzel, és rá kellett jönnie, hogy nagyon is a valóságban van. Annyira remegett a keze az idegességtől, hogy majdnem kilötyögtette a vizet a pohárból.

– Akkor most mondja el mi is történt tulajdonképpen. Tudja, ahogy az egyetemen tanítottam. Csak a tények. És minden részlet, amiről azt gondolja talán lényegtelen…

– Fontos, mert az hordozza az igazságot- fejezte be Dóra az ügyvéd ismert mondását.

Gondolatban nyugtatgatta magát, megpróbált parancsolni liftező gyomrának, sóhajtott egyet és megeredt a nyelve.

– A férjem titkos ügynök volt! MOSZAD, azt hiszem – mondta Dóra

Hirtelen lezajlott benne, ami történt: a férje egy pisztolyt adott neki, ahogy ő mondta: szükség lehet rá. Meg kell védenie magát, ha úgy adódik. Dóra elkerekedett szemekkel nézte a fegyvert és a férjét, kattogott az agya, hogy mibe keverhette a férfi… és ahogy forgatta, tapogatta a kezében az ismeretlen tárgyat, egyszer csak, bumm! Óriási dörrenés hallatszott, a férje vérző mellkasához kapott és lezuhant a padlóra, alig érthetően kinyögve: a kulcs… a kulcs a dobozban, amiről tegnap beszéltünk… a titkos fiókban… vidd…. el….. Szilveszterhez….

Dr. Szabó érdeklődve hallgatta a nőt.

– És a kulcs?

Dóra egy kis dobozt vett elő, majd kinyitva odaadta az ügyvédnek. Míg Dóra próbált lehiggadni, az ügyvéd sejtelmesen bámulta a dobozkában rejlő kulcsot.

– Ez… –  mondta elfúló hangon az idősödő, de sármos ügyvédnek –  ez egy svájci bank széfjének a kulcsa. Ez az oka mindennek.

– Dóra Ön tudja, mit rejt az a bizonyos széf?- kérdezte közömbös hangon az ügyvéd.

– Biztos benne, hogy tudni akarja? – kérdezett vissza Dóra. – Hát elárulhatom… de kérem, vegye nagyon komolyan az ügyvédi titoktartást. Katonai- és államtitkok vannak a széfben.

Dr. Szabó Szilveszter teljesen elsápadt. Ott állt az irodában a kistermetű, karcsú testalkatú, szelíd, elegáns nővel szemben, és nem tudta mit mondjon. Még ilyen ügyekkel nem kellett foglalkoznia. Eddigi munkája során találkozott már tolvajokkal, gyilkosokkal, drogdílerekkel, és persze ártatlanokkal, akik csak rosszkor voltak rossz helyen. Tény hogy volt már dolga korrupt politikusokkal párszor, de valami azt súgta neki, hogy ez most más.

– Ön tudta, hogy a férje titkos ügynök. Akkor nem is volt annyira titkos.

– Véletlenül tudtam meg. Azt hittem, hogy Gábor, a férjem… tudja…

– Azt hitte megcsalja magát és kutakodott. Mobilját, laptopját ellenőrizte. Valaki gondolom segített, aki Önt…

– A Gyula csak segített – suttogta Dóra.

Dr. Szabó felírt valamit.

– Aztán kiderült, hogy mondjuk a férje, Gábor, nem vállalkozó…- nézte a nőt, aki aprót bólintott –és utána ezt megbeszélték.

– Igen. Többször is.

Dr. Szabó elképzelte a beszélgetéseket, jó fantáziája volt.

– És a kulcsot…

– A férjem adta oda, az utolsó szavai voltak…

– Igen. Már mondta – morogta az ügyvéd és gondolkodva felállt.

Dóra csak ült megrökönyödve miután elmesélte a történteket és várta az ügyvéd mentő szavait:

–  Ibolya, kérem, foglaljon holnapra két jegyet az első gépre, amelyik Zürichbe megy. Köszönöm – aztán Dóra felé fordult:

– De addig van egy kis dolgunk. Hol van a holttest?

A beállt pillanatnyi csendbe szinte belehasított Dóra rekedt hangja:

– Otthon, a padlón.

Dr. Szabó először a beszélgetés során, meglepődött.

– Akkor az lesz az első dolgunk, hogy elmegyünk a házba. Valaki láthatta Önt, vagy a férje holttestét? Vagy sejtheti bárki, hogy mi történt?

Dóra újra kortyolt a vízből és a fejét rázta:

– Nem hiszem. Egy régi villában lakunk, a város szélén. Nincsenek közeli szomszédaink. Az összes függönyt behúztam, az ajtókat bezártam, bekapcsoltam a riasztót. Amikor kiléptem a házból nem láttam senkit a közelben. Gyalog jöttem, busszal, nem akartam, hogy lássák az autómat. Vagy egy taxit. Csak azt tudtam, Önhöz kell jönnöm mielőbb.

Dr. Szabó bólintott. Odament a széfhez, kivett valamit, a teleírt papírt betette. Mobilját a belső zsebébe csúsztatta, egy sármos mosolyt küldött Dóra felé:

– Minden rendben, lesz, menjünk, Dóra.

– Nem kellene a rendőrséget…

– Mindent a maga idejében. A tények idő előtti ismertetése…

– Akadályozhatja az igazság kiderülését.

– Hm. Hányast adtam Önnek Dóra a vizsgán?

– Hármast.

– Jobb jegyet érdemelt volna, bocsásson meg – mosolygott az ügyvéd tovább és végigfuttatta szemét az előtte lépkedő nőn.

Dóra beszállt a luxus terepjáróba és mintha Pétert látta volna elindulni a szemközti járdától. Dr. Szabó indított. elkérte a címet, bemondta a GPS- nek, ami rögtön kirajzolta az utat, majd elindultak.

A házhoz érve Dóra remegő kezekkel helyezte a kulcsot a zárba. Dr. Szabó gyors pillantásokkal pásztázta a környéket, a fák sokat takartak. A nő kikapcsolta riasztót és óvatosan lépkedett befelé. Az egyik üvegbetétes ajtónál megállt. Az ügyvéd levette a napszemüvegét és kinyitotta az ajtót.

– Az nem lehet – nyögte Dóra.

Szinte földbe gyökerezett a lába: a férje holtteste nyomtalanul eltűnt. A házban rend volt, és sehol egy vércsepp. Dr. Szabó körülnézett.

–  Valaki járt itt, és eltűnt a férje teteme, védelemre van szüksége Dóra mielőtt baj lesz.

Az ügyvéd a zsebébe nyúlt, majd egy pisztolyt vett elő. A nő nem tudott megmozdulni.

– Igazán sajnálom kedves Dóra. Nagy hiba volt hozzám jönnie. Ezt Gábor is tudhatta. Nem kellett volna…

Ekkor az ügyvéd megállt. Gábor hozzá küldi a nőt. Akkor az bosszú. És a nő nem tudja, hogy ezzel az ügyvéd, Dr. Szabó kerül bajba. Vagy nagyon is tudja, ám akkor nincs egyedül.

Villámgyorsan megfordult és lőtt. Inkább csak érezte, mint tudta, valaki van ott. A magas férfi hátrazuhant a golyó erejétől, csörömpölve törte szét az üvegajtót.

– Nem szép magától Dóra. Ennyire haragudni egy hármasért – mondta vérfagyasztó mosollyal az ügyvéd és elindult a nő felé.

Dóra rémülten hátrált. Túl rémült-  villant fel Dr. Szabóban a felismerés.

– Tegye le a fegyvert ügyvéd úr. Lassan, hogy lássam. Aztán lépjen hátrább. Nem, ne nézze Dórát, hogy túszként elkaphassa. Nem lesz rá ideje.

Az ügyvéd letette a pisztolyt az asztalra. Kicsit megvonta a vállát, felemelt kézzel megfordult, majd korát meghazudtoló gyorsasággal ugrott az általa lelőtt férfi felé. Kezében kés villant. A lendületet egy lövés állította meg. Dr. Szabó kezéből kihullott a kés és a földre rogyott.

Aztán már csak a fekete bakancsos lábakat látta. Ahogy elözönlik a szobát és viszik kifelé.

– Várjanak!- kiáltotta- Hol rontottam el?

– A repülőjegy ügyvéd úr. Nem mondtam, hogy Zürich, csak, hogy Svájc. És kamuból sem hívta a rendőrséget. Az apró részletek, ahogy tanította.

Dr. Szabó keserűen elmosolyodott.

– Megérdemelte volna négyest, kedves Dóra.

A szobában csend lett. Dóra nézte a felszakadt zakót a férfin, ami alól a kevlár golyóálló mellény kilátszott.

– Azt hittem, tényleg lelőtt, Péter.

– Le is lőtt. Ahogy mondtam Neked. Remekül csináltad. Ahogy elmesélted a történetet, ahogy a kulcsot odaadtad, mindent. Nagy kockázatot vállaltál. Amikor megkértek rá segítsél nekünk tudtuk, hogy ismer téged, nem felejtett el. Nehéz is lenne. Khm. Jöhetnél a csapatba, csak akkor…

– Akkor?

– Nem kérhetnék egy randit tőled.

A nő mosolygott, mint régen.

– Nem lett volna egyszerűbb módja?

– Lett volna Dóra. De így romantikusabb. És ugye már férjed sincs.

– Nem is volt.

A férfi kicsit felemelte az állát.

– Nem is lesz?

Dóra mosolygott.

– Még meggondolom. Elvileg bármikor lelőhetem. Ezek után?