23. BRISTOLT LÁTNI ÉS A TÉLI HÉTKÖZNAPOK | Székely Nagy György

“Angliában egyszerű az időjárás. Mindig esik. Ha mégsem, akkor Őfelsége Kormánya elnézést kér és a BBC rendkívüli hírben közli”. Teljesen őszintén mondom, hogy ez nem így van. Szombat óta nem esik, süt a nap! Nappal 5-7 fok este 0 és -2. Szép idő van! Bár a britek furcsálják, hogy nincs eső, de bátran viselik sorsukat. Néhányan esernyővel mászkálnak, de szerintem az esernyő már a kezükhöz nőtt.
Meglepő egy másik dolog is. A Valentin nap minden nagyobb reklám és felhajtás nélkül zajlott le. Ja kérem, amerikai dolog és itt MINDENT utálnak, ami amerikai, kivéve a filmeket . És az iPhone-t. Viszont igazi brit dolog, hogy már 14-én este befigyelt az első Anyák napja reklám, a Sainsbury volt a leggyorsabb. Itt ugyanis Anyák Napja március 6-án van, az első márciusi vasárnapon. Nem tudtam kideríteni miért. És persze mindent lehet rendelni még vonósnégyest is, hogy az ébressze az anyut. Belegondoltam, hogy hajnali 7-kor egy szép Beethoven művet húznának a fülembe mit tennék, de az első biztosan egy menekülős jelenet lenne az Alien filmből, a második pedig Schwarzi a Terminátorból, mikor az elpucolt vonósnégyes helyén körülnéz és azt mondja: Azta de tiszta ,bébi!
Meglepő, de ezt már pár évvel ezelőtt mondtam kedves kolléganőmnek, akit a szakma A Vörös néven ismer, amúgy Katalin és imádom, hogy mikor leszedi a karácsonyi játék bejáratot, építse fel rögtön a húsvétit és a nyári játék bejárat helyére a karácsonyit. Nos ez itt megvalósult. Nem azért, mert látnok vagyok, hanem mert a britek minden hülyeségre vevők. Szóval kérem a brislingtoni Tescoban van egy akciós sor, amiben még januárban a maradék karácsonyi cuccokat akciózták. Na de februárban hirtelen teli lett nyulakkal, tojásokkal és minden húsvéti termékkel. KZS bristolszakértő szerint ez teljesen brit és pár év múlva megszokom. Úgy legyen. Azért ha nemsokára gumi úszót meg strandlabdát látok a polcokon nem fogok meglepődni.
Meglepő a briteknek, hogy a tervezet Brexit /angolok kilépnek az EU-ból/ következménye, hogy az eddigi 1,36 euro 1 font, mostanra 1,19-re változott, ami megdrágította külföldi utazásokat és ez sokakat fájdalmasan érintett. Itt, Bristolban kétszer láttam eddig sorban állást, először az új iPhone megérkezésekor és múlt szombaton, mikor is a Thomas Cook iroda akciós majorcai /itt így írják egyébként Mallorca, köszönöm/ utat hirdetett. Igazából a Brexit inkább egy parlamenti választás, mint az EU elleni lépés. Akik ki akarnak lépni azok csak a migránsokat /ide tartozunk mi is/ hangoztatják. Az egyik brit üzleti guru, akire sokan hallgatnak, azt mondta: Ha kilépnek, akkor London nem lesz többi pénzpiaci központ. Ez viszont milliárdokba fog kerülni. Egy kormány ember szerint, kilépés esetén MINDEN EU országgal külön külön kell tárgyalni mindenféle ügyben, ami rengeteg pénz és idő. A Financial Times számítása szerint, a kilépés elviszi a GDP 40%-át, ami szerintem túlzás, de hogy a sült paradicsomos bab pirítóssal a torkán akad néhány britnek, az biztos. Amúgy érdekes, de azt, hogy az itt lévő migránsok haza menjenek, senki sem akarja. Hm.
Meglepő, de mégsem, hogy a hideg miatt a brit nők még több sminket használnak és így végre megértettem miért is van annyi lóarcú közöttük: a smink lehúzza. Komolyan néha látni a rétegeket, mivel nem mossák le este sem. Mikor várok Alizra a szabadnapjaim egyikén, mondjuk szombaton, akkor van időm ilyesmiket nézni. Hihetetlen. Nem lehet olyan hideg, hogy egy kismellű brit hölgy ne hatalmas dekoltázzsal sétáljon. Nem lehet olyan szűk ruha, amibe egy hegyomlás brit hölgy ne tudná bepréselni magát, hogy minden egy helyütt legyen, bár így is percekig eltart mire rájössz, mi hol van és tényleg az e. Hja kérem, a mennyiség nem pótolja a minőséget. És persze közben jönnek a nyitott ablakú BMW-k a feketékkel és fátyolosokkal, amikből bömböl a rap. Igen. Valami karibi vagy afrikai nyelven pl. volt egy “dal” ami ebből állt Nukabu, amabu sukááááá!!. De ez semmi ahhoz képest, mikor is arab rap szól. Hát attól berosálsz. Allah kb. hússzor fér bele. Nem semmi. A földszinti román fiú Andrij román hasonlója kezdő roller versenyző hozzájuk képest.
Meglepő és unalmas volt a brit zenei díj átadó, ahol Adele tarolt négy díjjal és a Coldplay lett a legjobb együttes, amit viccesen így kommentált az ismert brit sztár, akinek a nevére sem emlékszem nem hogy a hangjára: “A díjat nyeri: Coldplay! Miért is?!” Aztán mindenki úgy mosolygott, mintha jó vicc lett volna. Amúgy a slágerlistán még mindig Justin Bieber három száma nyomul. Adele tartja magát az első tízben november óta. A Little Mix nevű műlánycsapat Secret Love Songja is ott van hetek óta, pedig többen már kalapáccsal verik szét a tv-t mikor meghallják. A “pénzért mindent formáció” a haló poraiból milliókért újjáéledt One Direction History című bármilye jó pénzért már minden órában szól a rádiókban, mert itt ha fizetsz, akkor mindig játszák a nótát. Azért vannak jó számok is. Például Lucas Graham 7 years old dalát hallgassátok meg, mert igazán jó. Most lett első a UK TOP 40-en. Nézni ne nézzétek, mert a srác Pepsi colán hízlalt izmai nem egy látványosság, de az élet nemcsak fish&chips. Szintén csak hallgassátok meg Elle King Ex’s and Oh’s nótáját, ami remek, a csaj hangja is, de Ő maga úgy néz ki, mintha mindent be akarnának sűríteni 160 centibe és az orcája meglepően borzasztó, talán futás közben találkozott egy kivilágítatlan péklapáttal. De a hangja szerintem nagyon klassz és ez a fontos. Igazán szép és teljes hangja Elli Gouldingnak van, aki Army című számával Justin pajtás nyomában van. És persze itt van még Shawn Mendes, akinek nyálműve lemosta Biebert az első helyről.
Meglepő, hogy most először hallok énekes madarat az Airport road zaján kívül. Ez igazán jó, de valaki beállíthatná reggel 4 óra helyett 6-ra, mert Aliz akkor kel. Minden tiszteletem rigóéké, de komolyan zavar erre ébredni. Igaz, ha a szomszéd lengyel hölgy megy dolgozni és becsukja az ajtót, az szól akkorát, hogy az Auróra kéri a receptet. Szóval próbálok beszélni a madárral, de eddig csak a Pofa be! megszólításig jutottam.
Meglepő, hogy mint végleges Arthur David alkalmazott micsoda felszerelést kaptam igaz nadrágot külön kell csináltatni nekem. De kabát, pufi mellény, meleg pulóver, póló stb az van. Akit érdekel a www. adavid.co.uk honlapon megnézheti hol leledzem 12.30 és 21 óra között. Day picker a megnevezésem és a Picker Station No. 5 volt sokáig a helyem. De mivel ez nagyon hasonlít Vonnegut mester írásához és itt fújják be a levegőt, hogy meglegyen az 5 fok, hát arrébb költöztem a No.6-ra, ahol rögtön el is romlott a mérleg. A hatásom, hiába.
Meglepő, hogy mennyi amerikai színész szerepel az angol reklámokban. Harvey Keitel egy biztosítót, Kevin Bacon egy mobilcéget, Jeff Goldblum egy szemüveg gyártót, Schwarzi egy mobilos játékot reklámoz. Angol színészt szinte nem is látni reklámban. Szakácsot igen. Meglepő, hogy mivel a britek főleg fagyasztott és kész ételeken élnek, mégis mennyi szakácskönyvet vesznek és mennyi főzőműsort néznek. Jamie Oliver , aki most egy házhoz szállító kaja céget reklámoz, aminek lényege: kinézed, megrendeled és a dobozban fényképes útmutatóval ellátva megkapsz minden hozzávalót, Neked csak főznöd kell, szóval Jamie Oliver karácsonyi pulykaatrakcióját 11 millió brit nézte chipsszel a szájában sört szorongatva. A másik híresség Nigella Lawson teát reklámoz, de az Ő BBC-n menő műsora is elérte a 6 milliós nézettséget. Szép teljesítmény! A hölgy amúgy is a kedvencem,mert a szeme a mosolya fantasztikus, “mellesleg” más jó tulajdonsága is van, például jól főz. Bár Ő itt a posh-kitchen /flancos konyha/ megtestesítője, igen népszerű. Inkább a pasik körében, még nem jöttem rá miért.
Meglepő, de most kicsiny időre távozom, mert mától sikerült egy lakást bérelnünk, talán egyszer megírom, mi kell hozzá és hogyan történik, és most költözés meg egyebek. Ott még nincs internet és amúgy üres, bár a konyha az fantasztikus, minden van benne. Tehát nem tűnök el “…mint erdőben a vadnyom.” ahogy József Attila írja, csak hallgatok . Néha azt is kell.
See you later!