1.BRISTOLT LÁTNI ÉS… | Székely Nagy György

Tizenkettedik nap Bristolban /2015.05.19/, most éppen süt a nap és izmos 13 fok van, le a kalappal vagy fogni kell, mert a szél az majd mindig fúj. Az első kérdés mindig az, mit nehéz Angliában elsőként megszokni. Egyszerű. Ha tovább akarsz élni, akkor nézz mindig jobbra!!! mielőtt lelépsz. Egy kósza busz vagy taxi vagy vezetés közben sminkelő hölgy bármikor megoldhatja a figyelmetlen ember összes problémáját.
Aztán a nyugi. Meglehet csak nekem furcsa, de nem igazán rohan senki. A busz után / ez itt az egyetlen tömegközlekedés/ se, ami ha látnátok az itteni embereket megértenétek. A “bojlertestű britek” /copyright by Barbi/ nem képesek 20 yardnál , ami úgy 10-12 méter többet futni, mert akkor a komplett Vészhelyzetnek ki kellene vonulnia, hogy újraélesszék a pácienst. Aztán a kávé. Én kérem még úgy nőttem fel, hogy Britanniában mindenki teát iszik. Hát nem. Az utcán mindenki kávét iszik. Starbuck, Café Néro, Costa café stb. lényegtelen, de kávét. Aztán a buszt. Mi Knowle-ban lakunk és innen úgy 20 perc a City Center a 2-es busszal, ami hol emeletes, hol nem. A legfurcsább, hogy a busz csak akkor áll meg, ha jelzel neki. Vagyis mintha otthon stoppolnál. Néha kimarad egy járat, de What does it matter? vagyis mit számít? Itteni Angyaljaink , két csudaleány, azt mondják, arról lehet a frissen érkezetteket megismerni, hogy az emeleten szeretnek ülni az első sorban. That’s true! Én mindig odaülnék. Hihetetlen, hogy milyen élmény, ki kell próbálni. Amúgy egy kb. 40-45 cm széles lépcsőn lehet feljutni. Ez a legtöbb lakóházban is így van, nálunk is, jól meg kell gondolni mit eszik az ember, mert beszorulhat a két fal közé. És a parkoló házakban se nagyobb a magasság 6 lábnál, ami ugye 183 cm. Még jó, hogy nincs autóm! Aztán az elsőbbség, a sorrend. Rögtön az első napon történt, hogy igyekeztünk busszal /a 376-ossal de ez nem szimpi és nem emeletes/ Aliz állásinterjújára /sikeres volt, tegnap óta már dolgozik!!/, mikor is a busz nem adta meg az elsőbbséget egy motornak, ami aztán a központig szívatott minket. Ugyanis itt ha a biciklisnek/!/ van elsőbbsége, akkor azt mindenki tiszteli és betartja. Mindegy hogy a cangás vagy 200 embert tart fel. Megvárják. És majd hanyatt estünk, mikor megtudtuk, hogy a megállóban érkezési sorrendben kell/!!!/ felszállni. Én ugyanis előre akartam engedni egy fekete hölgyet a gyerekeivel és több más hölgyet de nem hagyták, még rám is szóltak. Ennyit a brit udvariasságról. Aztán a tüsszentés, orrfúvás. Ahová és ahogy esik. Zsebkendő csak vészhelyzetben. Inkább szívják, mint fújják. Ja és nincs olyan, hogy egészségedre! Amúgy sem egy tiszta népség az angol, legalább is ahol én jártam, nem ez a jellemző. Itt  Brislington-Knowle sarkán egy forgalmas csomópontban van egy tánciskola, ajtaja előtt egy félig szétrohadt két ajtós szekrénnyel. Az ott is fog maradni. Feljebb Totterdownban van egy gyönyörű ház, ami előtt szemét kupacok vannak. Már 11 napja.A busz a pestihez képest piszkos. Mivel mindenhol esznek/!/ ezért aztán morzsa dögivel. Ki érti?És végül. Minden kicsi. Már a “bojlertestű briteket” kivéve. Vagy én vagyok nagy. De a WC, mosdó, a lépcsők és a lépcsőház. Na jó még állva csak tudok. Ám ha le kellene ülni, az már szűkös! Volt egy hely, ahol akkora volt a mosdó, hogy egy papír zsebkendővel le lehetett takarni. A pénz is kicsi 50 fontos bankjegy a legnagyobb. A szék, amire ül az ember akár a buszon is. A boltok, a kávéházak, kajáldák. Van egy S.Deli /Szilvi nem a Tiéd?/ nevű kb. 40 m2 étkező a Victoria street elején, ahol az első irodaházak vannak. Ott mindig rengetegen vannak. És várnak türelmesen. So it goes!/Így megy ez!/Egyébként nagyon jó. Tehát nem vesztem el. És még találkozunk, azzal, akit érdekel.

See you later!